Angyalszárnyon

Idén nálunk már elkezdődött a Karácsony várás. Kisebbik lányommal lelkesen számoljuk a napokat, hogy mikor kezdődik már december, hiszen az annyi csodát tartogat számunkra.  A városban, boltokban, sőt a webshopokban is gondoskodnak róla, hogy nehogy elkerülje figyelmünket az ünnep közeledte. Ezer féle karácsonyi kollekció és kiegészítő várja, hogy meseszép ajándék váljon belőle. Most egy wooduts…

Részletek

Mixmas mini folio

Gyakorlatilag nyár óta készülök a karácsonyra, ami így leírva kicsit furán hangzik… Azóta tervezgetem és tesztelem az idei December Daily album alapjait és a részleteket, ötletelek és inspirálódok a mini albumokat, foliokat és tageket illetően, és persze azóta szedjük össze Virággal a hozzávalókat, újratervezünk és új elemeket építünk be, aztán megint újratervezünk. Ezt a mini…

Részletek

Nature Love

Sziasztok, Az e havi vendégalkotó postomként egy zöld AB Studiós journalpárt hoztam, ahol kombináltam az AB Stúdiós virág kivágatokat a rókás pecsétjükkel. Itt az ősz, így meg is jött a kedvem a sok kirándulás közepette, hogy a journalomba is kerüljön egy ilyen oldal. Első fázisként festőkéssel felvittem különböző, zöld árnyalatú Amsterdam acryl festéket az oldalra.…

Részletek

Novemberi Újratervezés: Koponya

Andit szeretném idézni, ki mást?! 😀 “Ismét újabb hónap, újabb kihívás, témája: Koponya (muhhahahaha) Bár Halloween elmúlt már, de biztosan sokan vannak olyanok, akiknek a koponyálkodás nem dátumfüggő. Most teret kaphat az összes kicsi darkside, gyertek, és mutassátok meg nekünk a sötét oldal szépségét!!” Úgyhogy nosza! Én is nekiálltam egy kopisat alkotni, vagyis a kihívást…

Részletek

Happy Halloween!

Október vége, és nagyon várjuk már a Karácsonyt! … Kisebbik lányom visszaszámol már december elsejére is, hiszen decemberben indul a “móka”. Addig viszont még egy gyors tökfaragás bele kell férjen, hogy az ünnepek sorra kövessék egymást! Jó kikapcsolódást kívánok Nektek is, akár tökfaragással, vagy az esti cukorka gyűjtéssel. Tavaly készült egyik tököcskénk (idén még bele…

Részletek

Ooops… Ooops

Sziasztok!   El sem hiszem, hogy a kezemben tarthatok egy újabb 7Dots Studio készletet ennyi idő után!! Szerintem még soha életemben nem vártam annyira a futárt, mint most… Tudjátok, ez nekem igazi szerelem-márka, ezzel kezdtem scrapbookozni, aztán mixed mediázni, és a mai napig is meghatározó eleme a stílusomnak. Így hát muszáj volt készítenem valamit gyorsan,…

Részletek

Vendégalkotónk: Balogh Maya

Kedves Scrapkör-lakók! Maya vagyok, és újból vendégalkotó lehetek a blogon. Nagyon örülök, hogy az előző havi kihívás-alkotásom alapján ismét nekem szavazott bizalmat a DT csapat! (Ezúton is hálás köszönetem!) Amióta “az eszemet tudom”, alkotok, és mivel szeretek “szabályszegő módon” kísérletezni, már akkor vegyítettem a technikákat, amikor azt még hírből sem nevezték “mixed médiá”-nak… 2018-ban csatlakoztam a csoporthoz, 2019-ben vettem…

Részletek

Levele érkezett

Megérkezett az ezer színű és kedvű ősz, amihez készítettem egy kis őszi albumkát. Jobb szeretem a nyarat, részemről lehetne mindig az, .. de ha már itt az ősz, akkor élvezem annak sokszínűségét és a természet változását, a vénasszonyok nyarát különösen… aztán pedig számolom a napokat Karácsonyig (Már csak 67 nap!).  A webshopba számos téli, Mikulásos…

Részletek

Vendégalkotónk: Tóth Erika

Sziasztok Scrapkörlakók ! Tóth Erika vagyok. Itt hozom az októberi vendégalkotásom első projektjét 🙂 Mostanában nagyon rákattantam  az újabb Primás mouldokra ezért mindenképpen olyan alkotást szerettem volna készíteni amihez ezeket fel tudom használni díszítésnek. Egy eldobásra váró kis dobozkából varázsoltam nektek egy kis ékszerdobozt. Mérete 15*8,5*8,5 cm. Helyes kis dobozka ráadásul még egy kis mágnes…

Részletek

Dearly Departed

Sziasztok! Végre eljött az október, ez a számomra oly kedves hónap!!! Tudom-tudom, nagyon sokan már a karácsonyra készülődtök… Aki meg nem akar, azt úgyis is fejbevágja az áruházak polcairól ezerszám vigyorgó szakállas öregember és a hangosbemondóból üvöltő végtelenített Dzsingölbellsz… De előtte még itt van ám a Halloween, ami a sötétség gyermekeinek egyik legszebb ünnepe! Én…

Részletek

Ajándékdobozka

Tündérvilág témájú hónap van, ezért hoztam még egy dobozkát, ami szülinapi ajándéknak is kiváló egy tündérke részére. Akvarellpapírból vágtam ki egy párnadobozt és azt festettem, dekoráltam, majd amikor elkészült összeragasztottam a fül részénél és szalaggal dobtam fel. Az alapot 13arts color glow festékekkel színeztem, így mesés, szivárványos, csillogó, nagyon egyedi színvilágú – tündérvilág – hátteret…

Részletek

Vendégalkotónk: Szántó Eszter

Sziasztok!   Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy jöhetek megint egy alkotással a blogra. A Marlene vonal elég közel áll hozzám, bár elég ritkán hozok ide ilyen alkotásokat, mert ezt a vonalat ketten is erősítik rajtam kívül. Most viszont, hogy beleszerettem Zsani színes, tündérkés alkotásába adott volt, hogy őt válasszam a liftelésemre. Ebben az esetben azonban…

Részletek