Büszkeségem

Az-e havi kihívás eléggé feladta a leckét, több okból is. Egyrészt mert nem láttam a filmet (még), másrészt meg szinte minden eddigi elképzelésemet lelőttétek már. Úgyhogy eldöntöttem, hogy megnézem, és megpróbálom más nézőpontba helyezni az elképzeléseimet. Addig is szeretném megmutatni nektek legnagyobb büszkeségemről, Krisztiről (ha még valaki nem tudná ő a lányom) készült mini albumot.…

Részletek

Te és én

Nyáron volt a meghitt házasságkötésünk Zsoltival édes kettesben 🙂 Igazán romantikus volt így, csak rólunk szólt a dolog. Természetesen megörökítésre érdemes alkalom, így készült is erről egy vászon (és még biztosan készülni fog más is). Nem szokványos esküvő volt, így nem is szokványos esküvői papírkészletet választottam hozzá. Mivel a Mátrában tartottuk, sokkal közelebbnek éreztem hozzá…

Részletek

Naptárazz!

Sziasztok! Ebben az évben nagy fába vágtam a fejszémet. Saját kis díszített naptárat készítek, melyekbe nemcsak a fontosabb események, hanem mini fotók is kerülnek. Remélem kitartó leszek! 🙂 Dylusions kis “könyvecske” a naptáram alapja. Minden hónapnak választok egy színt és stencileket. Így a hónapok egységesek lesznek, a díszítőelemek pedig változóak. Januárnak a kék színt választottam,…

Részletek

Carousel

Sziasztok! Dübörög a Sugallatok matiné, ahol most a filmeké a főszerep. Félig-meddig filmes témával jöttem én is, de nem a börleszk témában. Nemrég újra elkezdtem nézni az Amerikai istenek című sorozatot, ami most még jobban tetszik, mint amikor először láttam (a könyvet is elolvastam azóta). Nagyon megfogott a sorozatban egy bizonyos jelenet, amelyben egy hatalmas…

Részletek

Nem mind arany, ami fénylik…

Új év, új kihívások, új lehetőségek! Szerintem sokunk álmodozott arról, amiről a Burlesque című film főszereplője, kitörni, megvalósítani! Nem feltétlenül a showbisness világa vonzott 🙂 de fiatalon kacérkodtam a gondolattal, hogy a színpad és a színjátszás világába kellene bekerülni. Azt hiszem sokunk örömére, maradtam a nézőtéren 🙂 Visszakanyarodva ez a havi kihívás megint ad egy…

Részletek

Csak nekem – I. Online Improvizációs Bajnokság

Judit írta, hogy örömscrap a javából. És tényleg! De kicsit előbb kezdem 😀 Virágunk fejéből pattant ki még tavaly előtt ez az alkotós forma, az Improvizációs Bajnokság ötlete. Az első még a pandémia előtt megvalósult, jó szokásunkhoz híven a SugiKuckóban, személyes jelenlét, 3D-ben, offline – vagy hívjuk akárhogy 😀 A tavalyi évről inkább ne is…

Részletek

Téli Csodaország – Vendégalkotónk: Mogyorósi G. Ilona

Először is had legyek egy kicsit szentimentális (nyugi, nem sűrűn fordul elő ). Szeretném megköszönni ezt az évet, a kihívásokat, a ws-eket, azt, hogy egy szuper Csoport tagja lehetek. A tavalyi fogadalmam egyik része az volt, hogy végig fogom csinálni az összes kihívást, hogy végre igazán megmutathassam magam. Kétszer nyertem el a Hónap Legje címet, és…

Részletek

Milli karácsonya

Még adós maradtam a kihívásra készült inspirációval, így ezt próbáltam megvalósítani. Kicsit nehezen ment, hiszen már túl vagyunk a karácsonyon és a mostani kihíváson karácsonyi alkotásokat kell liftelni. Először arra gondoltam, hogy valamilyen más hangulatú alkotást készítek inkább, de aztán másképpen alakult. Unoka öcsém küldött egy karácsonyi fotót kislányáról Milliről, ami annyira cuki, hogy rögtön…

Részletek

Wish upon a star

Sziasztok! Elérkeztünk az idei utolsó kihíváshoz! Sokáig tanakodtam, melyik alkotó munkájával próbálkozzak, hiszen mindegyik fantasztikusra sikerült. Végül csak leültem, zenét kapcsoltam, és hagytam, hogy a ritmus és a fantáziám magával ragadjon. Jaya Raghuvanshi gyönyörű layoutját először könnyű feladatnak gondoltam, aztán rájöttem, hogy nagyobbat nem is tévedhettem volna. Mivel imádok háttereket készíteni, most is ezzel kezdtem…Aztán…

Részletek

Blue Batik mini album

Les Ateliers de Karine egy régebbi kollekcióját választottam ehhez a minihez. Abban biztos voltam, hogy a 8 évvel ezelőtti Barcelonában tett utazásunkhoz tökéletesen fog illeni, de hogy tudok-e valami mások számára is hasznosat vagy valami nekem igazán tetszőt alkotni ennyire komfortzónán kívüli papírokkal – az azért kérdés volt. A második kérdésre igen a válaszom, az…

Részletek