“Emlékszel még ugye, a kamasz éveinkre…” néha komolyan olyan érzés, mintha csak tegnap lett volna, pedig 12 évvel ezelőtti a fotó 🙂
Nagyon szerettünk Árpival csavarogni, utazgatni, persze szigorúan határon belül. Olyan sok szép hely van Magyarországon, ahol még nem jártunk. Kiemelten vonzódunk mindketten a várakhoz, kastélyokhoz. Megadjuk a kellő tiszteletet a régi emlékeknek, de nyilván, ha adja magát, nem hagyhatunk ki egy-két mókásabb jelenetre csábító szituációt sem.
De ez még bizony abban a rózsaszín ködben kóválygós, gyomorban pillangós és gyorsan egy csókot, lopós időszak volt 🙂 Már nem emlékszem kinek az ötlete volt a jelenet és arra sem, hogy fényképeztük le, de így visszanézve szívem dobban azon nyomban a romantikától:)
A Woodouts pillangó alapot először ismét fehér gessoval alapoztam le. Majd modell pasztával és stencilekkel vittem fel a mintákat. (Ez még a táborban egy egészen más és színes tavaszi projektnek indult, amit Beával jól át is beszéltem, majd…. ) Szóval az alap már készen volt, elkezdtem megint az imádott 13 art-os vízfestékkel játszadozni. Kicsit kenegettem, kicsit vizeztem, szárítottam, majd kezdtem újra. Esküszöm remek kikapcsolódás!
Sötét szürke bélyegzővel kerültek fel minták a szárnyak szélére és közepére.
ÉS itt jött a szokásos “Szancsó kattanás”, mert mindig jön egy csavar 🙂 Nem lehetett megint az a megúszós koncepció, hogy csak egyszerűen feldíszítgetem. Nem, nem. Szárnyak! Még szárnyakat szerettem volna. Legyen csipkével telepakolt… Ok. de nincs az az idő, ami most elegendő lenne, hogy csipkéket festegessek, válogassak… Más kellett. Tádám!
Ez a fólia valami fenomenális találmány. Persze, hogy ez lett a plusz szárny. Körberajzoltam, kivágtam és , mint azt már többször bemutattuk, hogy különböző festékekkel mennyire fantasztikus effekteket lehet elérni ezeken a felületeken, most is a virágokat kicsit átkentem metal ezüst festékkel.
Szeretek játszadozni a dimenziókkal, a Sizzix kivágatokat és a Boho Love chipiket hol felülre, hol alulra ragasztottam. Folyamatosan viszketett a tenyerem, hogy pakolok rá virágot. De még tartottam magam…
Bélyegzéssel újra kicsit “bepiszkoltam” a sterilebbnek látszó részeket és következtek a szóró elemek: ezüst hologram, szürke dara, fekete hologram, üveggyöngy, mikrogyöngy. Szeretem a fekete matricákat is nagyon, úgyhogy tuti találok mindig olyat, ami pont oda illő 🙂
A fröcskölés nálam a legutolsó lépés, de most nagyon-nagyon tartottam tőle, hogy nem mutat majd jól … így ezt elengedtem.
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!