Két kis ajándékdobozt készítettem az Awakening kollekció papírjaiból és a kivágóívből. Kedves kis projekt, és ráadásul kalandos is volt elkészíteni 😀
A papírdobozt még sikerült otthon méretre szabni, valamint a fa dobozkát repeszteni és a Vintage Paint krétafesték Dark Lavenderével megszínezni…
A többit, vagyis a díszítéseket és a kompozíciók kialakítását pedig a strandon 😀 Jelentem, Magic-kel rögzíteni az aprószemcséseket lehet, ámde nem megy olyan egyszerűen és gyorsan, mint a Gel Mediummal. Szóval aki teheti, inkább pakolja be magának a bőröndbe egy ecset társaságában, mert lényegesen könnyebb dolga lesz 😀
A kedvenc hátteres AALL&Create bélyegzőmmel pecsételtem. Ehhez egy gondolat: stílusában nagyon nem illett ehhez a projekthez, de nem volt nálam másik bélyegző és nagyon hiányzott a szememnek még néhány pecsétlenyomat. A fa dobozka tetején a virágokat és a csipkét még nem ragasztottam le, úgyhogy ott ki tudtam próbálni. A virágok tervezett helyére pecsétletem és a kompozíciót melléraktam. Így egymás mellett látva nem tűnt ördögtől valónak, bár azért nem az igazi. Ha nem tudjátok eldönteni, hogy összeillenek-e az elemek, teszteljétek a pecsétet olyan helyen, amit aztán úgyis le fogtok ragasztani, vagy valamilyen módon elfedni 😉
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!