Együtt könnyebb, vagy mégsem?!

Sziasztok! Az utóbbi időben kisfiam ismét “segít” nekem az alkotásban. Hát nem mondom, hogy mindig örülök. Általában az kell neki, ami éppen nálam van. Dina Wakley journálomba pedig Ő akart festeni. Nehezen ugyan, de megengedtem, amit aztán nem bántam meg, mert láttam, hogy mekkora öröm volt neki. Amúgy van saját art journalja. Kezdésképpen kiválogattuk a…

Burlesque

Sziasztok! Új év, új kihívások. Ebben az évben a filmek és a könyvek által fogunk inspirálódni. Izgalmas lesz nagyon!Januári filmünk a Burlesque, vagyis a Díva. Többször láttam a filmet. Engem nagyon elvarázsolt a táncos, éneklős világ. 🙂 Úgy döntöttem, hogy ebben az évben a kihívásokat egy chipboard albumban készítem el. A borítója még tervezés alatt…

Naptárazz!

Sziasztok! Ebben az évben nagy fába vágtam a fejszémet. Saját kis díszített naptárat készítek, melyekbe nemcsak a fontosabb események, hanem mini fotók is kerülnek. Remélem kitartó leszek! 🙂 Dylusions kis “könyvecske” a naptáram alapja. Minden hónapnak választok egy színt és stencileket. Így a hónapok egységesek lesznek, a díszítőelemek pedig változóak. Januárnak a kék színt választottam,…

Dylusions álom

Sziasztok! Múlt héten érkezett egy izgalmas csomag Virágtól, mely tele volt Dylusions csodákkal. Egyszerűen imádom Dyan Reaveley stílusát. Színesek, vidámak, élettel teliek az alkotásai. Hatalmas fába vágom januártól a “fejszém”. Megpróbálkozom a kreatív naplózással, Dyan stílusában (vagy valami ahhoz hasonló). Remélem Ti is kedvet kaptok majd hozzá. 😉 Na, de lássuk mit is alkottam először…

Maradj otthon!

Sziasztok! Ismét egy villámgyors alkotást hoztam, mely az első oldalam az Art by Marlene Art Journal-ba. Már biztosan nagyon unjátok, de úgy érzem teljesen beszippantott ez a festegetős, maszkolós, pacázós, bélyegzős, firkálós világ. Hamarosan érkezik Virágtól a csomagocskám, mely újabb meglepetéseket tartogat. Remélem Ti is megszeretitek majd, ahogy én. 🙂 Izgis nagyon! Na, de kanyarodjunk…

Be enough

Sziasztok! Végre elővettem Dina Wakley Media Journal naplómat és elkészítettem az első oldalpárt benne. Igazán különleges ez a napló. Felváltva tartalmaz akvarell papír, farmer és zsákvászon szerű anyagokat. Nagyon izgalmas volt a farmer oldalra alkotni. A bal oldalon a női arcot sajnos nem én rajzoltam, hanem Dina kollázs könyvéből való. Felragasztottam és egy kicsit díszítettem…

Szürreális stílusgyakorlat – Salvador Dalí

Sziasztok! Novemberben a szürreális stílussal ismerkedünk. E stílus egyik meghatározó alakja Salvador Dalí, így az Ő sziluettjét (nem saját ötlet, Pinteresten láttam) rajzoltam az art jorunalomba. Előtte azonban fehér gessoval lekentem mindkét oldalt. Ciao Bella rizspapírjait felragasztottam gel mediummal. Voyages Extraordinaires kollekcióból kivágtam a sakktáblát, az úriembert, a hölgyet, a zsiráfot , a szarvast és…

Lift me up! – Happiness

Sziasztok! Az e havi Lift me up! kihívás az egyik kedvencem, hiszen ha az időm engedné az összes alkotást liftelném. Kicsit elrugaszkodtam a tőlem megszokott festegetős, firkálós, pacázós art journal-tól és egy hagyományos 12″-es oldalt készítettem. Elárulom nem volt egyszerű visszafognom magam. 🙂 Eleonora Falasco csodaszép oldalát lifteltem. Az AALL&Create gyönyörűséges virágos A4-es bélyegző szettjét…

Ajándék alkotás 2/2

Sziasztok! Itt is vagyok Eszter ajándék alkotásával. 🙂 Az alapja egy mdf háromszög, melyet ugyan olyan technikával díszítettem fel, mert Szilviét. Art by Marlene kollázs-, rizspapír, kivágatok és régi könyvlap lett felragasztva az alapra. Egy kevés fehér gesso, rengeteg bélyegzés, maszkolás. 🙂 Esztert cuki virág ruhába bújtattam, ami miatt nagyon izgultam, hogy mit fog szólni.…

Ajándék alkotás 2/1

Sziasztok! Facebook csoportunkban volt egy nyereményjáték. Nagyon kis egyszerű kérdésre kellett válaszolni. A helyes megfejtők között sorsoltam. Egy kis baki csúszott a sorsolásba, így 2 nyertes lett. Szilvitől és Esztertől is annyira lelkes, kedves üzenetet kaptam, hogy elterveztem személyesebb alkotást kapnak tőlem, nem pedig egy meglévőt. 🙂 Elsőként Szilvi alkotása készült el. Woodouts paletta az…

Hollywood-i díva

Sziasztok! Szeptemberben a Hollywood stílussal ismerkedünk. A színpaletta nem túl bonyolult fekete-fehér és árnyalatai. 🙂 Nem gondoltam volna, hogy ennyire megdolgoztat, hiszen korábban nagyon szerettem ezekkel a színekkel alkotni. Most viszont nagyon hiányoztak a színek. Egy kis kék, türkiz, sárga, pink, zöld vagy piros. Bizony, bizony most még a piros is hiányzott. 😀 Ismét az…

Utazó art journal

Sziasztok! Nagy izgalommal vártam, hogy megérkezzen hozzám az utazó art journal. Aki esetleg nem tudja miről is van szó kattintson a Sugallatok Mixed Media ScrapKör facebook csoportjára és keressen rá. Röviden azért elmondom. 😉 Pár hónapja lehetett jelentkezni annak, aki alkotni szeretne bele. 2 hét van arra, hogy elkészüljünk az alkotással, majd a soron következőnek…