Nyári albumka

Emlékeztek még a Prima Capri készletére? Én igennn!! 😀 Korábban már készítettem vele kraft tagalbumot, most ismét a kraft kartonokhoz nyúltam. Ezúttal egy leporello albumka lett és a Mintay Papers ezerévesörökszerelem Marina kivágataival egészítettem ki. Hmm. Nekem bejön 😀 Felhasznált termékek: Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk! Facebook csoportunk: kattints ide!

Pancserrrr! – Orrszarvú kihívás

Még most is röhögök, ha a havi kihívásra gondolok 😀 Nna de miért is?! Ritkán láthattok bele a háttérben zajló sztorikba – most sem árulok el természetesen mindent – csak egy kis szösszenetet a folyamatból. Konkrétan abból a levelezésből, amit a moodboarddal kapcsolatban folytattunk 😀 Bea szórakozott egy csöppet velem/rajtam, én meg megörökítettem 😉 Eleinte…

Nagyfotós – Summer Vibes

Amikor nagyobb albumnak tervezek nekiállni, szeretek először kicsit ismerkedni az adott kollekcióval. Ilyenkor egy kisebb projektet készítek – a lényege, hogy viszonylag kevés elemet használjak fel, mert ugye sosem tudni, mire lesz majd szükség… A nagyfotós oldalak kézenfekvőek: kevés kivágatot, matricát, bannert stb kell csak kivennem a kollekcióból. Ráadásul ha van nagyobb terület, akkor mindig…

Jardin d’Hiver mini album

Mivel be vagyunk zárva, jobb híján elővettem a régi fotóimat, azokkal alkotok. Három évvel ezelőtt készültek karácsonyi albumok, de sajátunk magunknak már nem volt energiám. A képeket SzuperJuditunk készítette, az album pedig a Jardin d’Hiver kollekcióból van. Hát, jobb későn ugyebár 😀 A képek után találhattok egy átlapozós videót 🙂 Felhasznált termékek: Érdekel a mixed…

Florabella layout

Nem árulok el túl nagy titkot, hogy kb 3mp alatt pakoltam el a fekete edemszfemilis cuccaimat, miután végigsimogattam a Florabella papírokat. Szorri, engem most semmi sem tud rávenni még egy fekete alkotásra. Talán idővel 😀 Az egész alkotás gyakorlatilag egy kis rétegzésből, a kivágatok rögzítéséből, picurka varrásból, a végén bélyegzésből és pötyizésből állt. Cseppet sem…

Love Letters pop-up képeslap

Tavaly januárban már egyszer megpróbáltam, de mojo híján bele tört a bicskám. Aztán pár hete tök véletlenül a kezembe akadt a Love Letters albumom maradékait tartalmazó pizzás doboz – éééés újra nekiveselkedtem… Az alapot most is egy V-mechanizmussal kezdtem, arra építkeztem kicsit. Sajnos ennyi papírból nem jutottam tovább. Jegeltem egy-két napot, közben felmentem a jutúbra…

Love, love xmas

Elkezdtem a karácsonyi és téli fotóink keretbe rendezését – albumba, oldalba, rétegelt fatáblára. Most egy francia minimal oldalt láthattok tőlem ^_^ Akvarell papírt színeztem háttérnek és cuki pecsétnyomatokat. Tekertem néhány ágacskát és még hímeztem is. Szeretem oldal lett. Felhasznált termékek: Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk! Facebook csoportunk: kattints ide!

Csak nekem – I. Online Improvizációs Bajnokság

Judit írta, hogy örömscrap a javából. És tényleg! De kicsit előbb kezdem 😀 Virágunk fejéből pattant ki még tavaly előtt ez az alkotós forma, az Improvizációs Bajnokság ötlete. Az első még a pandémia előtt megvalósult, jó szokásunkhoz híven a SugiKuckóban, személyes jelenlét, 3D-ben, offline – vagy hívjuk akárhogy 😀 A tavalyi évről inkább ne is…

Blue Batik mini album

Les Ateliers de Karine egy régebbi kollekcióját választottam ehhez a minihez. Abban biztos voltam, hogy a 8 évvel ezelőtti Barcelonában tett utazásunkhoz tökéletesen fog illeni, de hogy tudok-e valami mások számára is hasznosat vagy valami nekem igazán tetszőt alkotni ennyire komfortzónán kívüli papírokkal – az azért kérdés volt. A második kérdésre igen a válaszom, az…