Vakáció!

Tudom még sajna messze van, illetve már messze volt, … de ezt az érzést, élményt, ide kapcsolódó fotót dolgoztam fel. Ugyanakkor mondhatjuk, hogy a liftelés is egy kicsit vakáció, élmény, feltöltődés hiszen átengedjük magunkat egy neves scrapper alkotása által nyújtott élménynek és megpróbáljuk ezt elővarázsolni magunk számára is. Ő a nehezét megtette, … az elrendezést,…

Séta a természetben

Alkottam, … a havi stílusgyakorlat számomra adott egy színpalettát, amit nem igazán szoktam használni. Próbáltam a skót jegyeket megfogni, … de a végére azt hiszem elengedtem, .. úgy skótosan kispóroltam belőle. 🙂 Nagy dilemma volt, hogy milyen fotót válasszak. Minden évben igyekszünk egy nagy kirándulást tenni, pontosabban egy nagyot sétálni a Vácrátóti Botanikus kertben. Az…

Cukiság

Nagyon hideg van, .. tudom, mert tél van, .. viszont ahogyan megérkezett ez a csodás papírkészlet nem tudtam letenni. Egy kis tavaszt és virágzást csempésztem az otthonunkba, a szívembe. Vanda lányom ovis (karácsonyi , mert ugye tél van…J) fotózásán készült fénykép nagy kedvencem lett. Hagytam a körítést és a lényegre fókuszáltam, az én csupaszív, mosolygós,…

B.Ú.É.K!

“Egy kis buli még soha nem ártott meg senkinek!” Elő a táncos cipellőket és hamarosan lehet ünnepelni az újévet, búcsúztatni az óévet! Hihetetlen, és mégis… 2020 következik. A Sugallatok csapatában kihívásokkal teli, alkotós évet zárhatunk magunk mögött. Nagyon örülök, hogy tagja lehetek ennek a vidám, aktív, inspiráló és összetartó közösségnek. Boldogság, hogy ezen év kihívás…

Karácsonyi dobozka

Egész évben várom a Karácsonyt, mindig eltervezem mi mindent fogok készíteni, és aztán valahogy mindig meglepetésként ér, amikor beköszönt a December…a napok a szokásosnál is gyorsabban telnek a számtalan program és a várakozás miatt, … így a sok-sok terv közül, mint mindig és most idén is, van ami elmarad. Élvezni, megélni szeretem a decemberi csodákat…

Angyalka

Hamarosan december, Karácsony, a visszaszámlálás és a várakozás nálunk már megkezdődött. Fejemben próbáltam még őszi témát összerakni ehhez a poszthoz, de nem sikerült… Lányaim (és én is ám) alig várják, mikor érkeznek a manócskák, a Mikulás és persze mikor lesz már Karácsony. A most éjszaka készített angyalkám reggelre nagy örömöt okozott a lányoknak és egy…

Téli Album…

Ismét egy albummal jövök ma, hiába, no… albumfüggő voltam, vagyok, leszek 😀  A legújabbat a tél közeledte inspirálta, és persze a csodálatos „fhanszia” papírkészlet, ahogy Dorka mondaná 🙂 Valahogy azt juttatta eszembe ez a papírkészlet (Les Ateliers de Karine – Version Originale), amikor tavaly télen Debrecenben, az állatkertben voltunk; volt is hó, meg nem is,…

Természetes szépség

Naturális számomra a természet, a természetes és a szépség ötvözete…. Nagyon kellemes, jó hangulatú moodboard lett megjelölve az ehavi témához, ami amennyire szépséges, annyira nehezen kivitelezhető a papíron, … A témához számomra azonnal a lányaim születéskori fotója jelent meg, amikor édesdeden, babapózban szépséges gyapjú és csipkekendőbe tekerve aludtak és kicsit mosolyogtak álmukba. De ezt az…

Őszi kedvenc

Elmúlt a nyár, lassacskán megérkezik a szép, színes ősz. Minden évszaknak, hónapnak megvan a maga szépsége, amiért lehet őket szeretni. … Egy szép napsütéses szeptemberi napon ebédelni voltunk egyik kedvenc, barátságos helyünkön, ahol ebéd után rendszerint készítünk egy fotót is (na jó, nemcsak egyet, .. ezret, .. és szerencsére mindig sikerül legalább egy jót kiválasztani…

Itt van az ősz… sárgája

A kihívások sorra újabb és újabb látásmódot, lehetőséget nyitnak számunka, határainkat feszegetik és emiatt izgalmasak is. Az avantgard stílus és a megadott moodboard láttán elsőnek néztem nagyokat (Ti is?!?), tetszett nagyon, ugyanakkor kihívásnak gondoltam a javából. Próbáltam megfutamodni, de Virág nem hagyta, … 😉 és így nem is bánom, mert nagyon szerettem készíteni ezt az…

Rózsás hangulat

Eső, hűvös idő, … egy hete suli-ovi, … kezdődik, mi az, hogy kezdődik?!? Itt van az ősz, … de szerencsére a 13arts In Bloom kollekciója felébresztett, .. aztán csipkerózsika álomba ringatott … Woodouts új, hosszúkás szív formájára dolgoztam. Elsőként a széleit és a hátlapját kentem le a VintagePaint antique rose rózsaszínű festékével.  Az alapot körberajzolva…