Happy Easter

Tudjátok, hogy jövő hét végén Húsvét? Én minden évben elhatározom, hogy jövőre időben kezdek neki a készülődésnek, mert már itt lenne az ideje új dekorációt készíteni. Ez rendszerint nem így alakul, marad a régi ünnepi dekor. Természetesen ez most sem lenne másképp, ha nem lenne a Sugallatok Scrapkör. Mivel titeket soha nem hagynálak inspiráció nélkül,…

Romantikus hangulatban

Az úgy kezdődött, hogy egyszer Virág megosztott egy fotót, ami vintage stílusú mixed média technikával készült kis „táskát” ábrázolt. Talán van valaki köztetek, aki emlékszik rá. Rettenetesen tetszett, és eldöntöttem, hogy egyszer én is készítek valami hasonlót. Meg is vettem hozzá, a táska „fület” (jobb szó nem jut rá eszembe), de valahogy mégsem lett indíttatásom,…

Virágom-virágom

Ebben a hónapban is újratervezünk, liftelünk, tovább gondolunk, inspirálódunk egymás alkotásaiból. Én most Fiáth Mónika kedves virágkoszorús oldalát választottam. Tudtam, hogy nehéz lesz számomra, mert annak ellenére, hogy imádom Móni stílusát, a minimál nem nagyon megy nekem, nehéz visszafogni magam a pakolásban. Most is, mint már számtalanszor megállapítottam, hogy erre születni kell. Arra, ahogy a…

“Újhold”

Sokat vacilláltam melyik DT-társam alkotásához nyúljak. Mindegyikben van valami, ami megfogott. Azon agyaltam, hogy inkább olyat válasszak, ami nagy kihívást jelent számomra és kimozdít a komforzónámból, vagy olyat, amelyik a legközelebb áll hozzám stílusában, vagy inkább amellett tegyem le a voksomat, amelyik hangulatában ragadott magával? Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok, melyik érv győzött, mikor végül…

Karácsonyi falu

Talán így november közepén nem verem ki senkinél a biztosítékot, hogy már karácsonyi témával jövök. Pontosan két éve -mikor Virág elkészítette a karácsonyi faluját- készülök erre a projektre, de eddig még nem sikerült megvalósítanom. Most végre eljött az én falum ideje, és boldog vagyok, hogy elkészült. Sajnos a Woodouts faluja, amit én használtam, jelenleg nem…

Búcsú az ősztől

Nehezen tudtam eldönteni milyen témát hozzak nektek így október utolsó napján. Maradjak még egy kicsit az ősz csodás, kuckózós hangulatában, vibráló színeivel? Repítselek el benneteket a tél hófehér, szikrázó világába fenyők árnyékában megbújó erdei állatkákkal? Hangolódjunk együtt a rohamléptekkel közeledő ünnepre, karácsonyi csillogással? Imádom az őszt! Nem akarom még a hideg telet, és bár szeretem…

Vintage óra

Nemrégiben felbukkant az életemben egy gyermekkori ismerősöm, annó még általános iskolás korunkban szerelmesek is voltunk egymásba. Több, mint 30 éve nem hallottunk egymásról, elsodort minket az élet. Elmondta, hogy nem olyan régen vett egy tanyát, amit maga újít fel, alakít ki olyanná amilyenre megálmodta. Ide bújik el a világ zaja elől, és álmodozik a jövőről.…

Family

Az e havi scraptivity kihívásunk témája a család. A megadott projekt egy tag elkészítése, a szivárvány színeivel, vízfesték használatával, és fontos, hogy ne maradjon le róla az ujjlenyomat. Mikor Virág kisorsolta a feltételeket, nagyon megörültem, hisz mi lehet jobb téma ennél! A tag, mint projekt is egy klassz választás, szeretek vele dolgozni. Viszont a túl…

Esős vasárnap

A júliusi scraptiviti témája az időjárás, a projekt egy dekoráció, amely barna színnel, bélyegzett motívum, kivágat, és barokk, szecessziós minta felhasználásával készül. Valamiért az időjárással kapcsolatban azonnal az eső ugrott be, és ha eső, akkor ezt mi mással tudom a legjobban megeleveníteni, mint egy esernyővel. Ok, eddig rendeben is vagyunk, de honnan lesz esernyőm? A…

Üzenetek

Ma egy egyszerű konyhai dekorációt szeretnék nektek megmutatni. Már nagyon régóta készülök a Mintay, Apple Season készletéből alkotni valamit, mert szerintem nagyon cuki papírok. Úgy tűnik most jött el az ideje. A Woodouts vágódeszka alapjára terveztem egy konyhai üzenő táblát. Először maszkoló szalaggal kitakartam a különböző festékekkel készülő felületeket, hogy szépen elkülönüljenek egymástól. A fekete…

Vendégalkotónk: Vida Betti

Sziasztok, köszöntök mindenkit! 🙂 Örülök, hogy újra egy picit részletesebben is bemutathatom nektek a munkámat. A témám most a napló-szerelem felé irányul. Jó néha kicsit bele feledkezni a mindennapi dolgokba és kikapcsolni olykor. A következő oldal pár amit készítettem, leginkább kivágós scrapbook elemekből áll. Minden elemet kivágtam előre. Az első oldalon tortacsipkével dobtam fel a…