Believe in magic

Higgy a varázslatban! – Ez az egyik kedvenc szócímkém az új Northern Lights kollekcióból, hiszen mi más is illene jobban a karácsonyhoz? A karácsony maga a varázslat… gyerekként főleg 🙂 De felnőttként is. Ezen a napon – tudja fene miért pont ekkor, mikor minden más napon is így lehetne – mindenki kicsit türelmesebb. Kicsit őszintébb,…

Tündérdoboz egy tündérkének

A mai posztom tulajdonképp egy fél alkotás: ebbe a dobozba egy albumot tervezek készíteni a nővéremnek, akinek a kisebbik lánykája novemberben lett egy éves. Hihetetlen, milyen gyorsan szalad az idő, emlékszem, az irodában ültem, amikor jött az sms, hogy indulnak a kórházba, majd egy óra múlva mégegy, hogy megszületett Hanna. 🙂 Express gyorsasággal érkezett, és…

Leszel a tanúm?

Jövő májusban férjhez megyek, és mivel a vőlegény és a ruhám már megvan, a harmadik legfontosabb dolgot is ideje volt eldöntenem: ki legyen a tanúm? Szokás, hogy az ember a testvérét kérje fel, de az enyém egy előző (utólag láthatóan hibás) döntésnél már tanúskodott – és bár nem vagyok babonás, de mégsem szerettem volna, ha…

Lost in you

Ez is eljött, elkészítettem életem első “hogyan készült” scrapvideoját. Mivel beszélni nem tudok (illetve de, de nem akkor, ha tudom, hogy sokan látni fogják :D), maradtam a gyorsított, zenés megoldásnál… persze nem tökéletes, mert mivel alvásidőben készült, az oldalam készítésének legvége picit lemaradt – szómatricák felragasztása, a fém virág és az egyik csipi kékre festése…

Ne nézz vissza!

A mai oldalamon szereplő fotó a válásom után készült. Nyertem egy fotózást, aminek külön örültem, hiszen az önbizalmam épp a béka feneke alatt volt, pedig életem legjobb formájában voltam (ha bánatos vagyok, nem bírok enni…). Ekkoriban jöttünk össze a Kedvessel, és itt még nem sejtettem, milyen boldog is leszek vele 🙂 Az akkori fotózás apropóját,…

Együtt

A terhesség legfurcsább része talán az volt, hogy 41 héten keresztül soha nem voltam egyedül. Igaz, a végére már alig vártam, hogy csak én legyek a saját testemben, de mindemellett is maga a terhesség csodálatos érzés volt 🙂 Ez a kép az egyik azok közül, amiket a kedvenc fotósom csinált rólunk Pocakkal (meg az apukájával,…

Őszi hangulat

Azt kell mondjam, Eszter engem is rendesen megizzasztott… remélem, nem csuklott mostanában sokat 😀 Borzasztóan utálom az őszt, minden porcikámmal. A borús időt, a nyomott hangulatom, a hideget, a szürkeséget… szeretem ugyan a sárguló-pirosodó faleveleket, de talán ez minden – ez viszont nem szerepelt a moodboardon 🙂 A zölddel, mint kiderült, nem is vagyok olyan…

Édes álom

Igen, mostanában minden oldalamon ő van, de egyszerűen több róla a fotó, mint amit valaha is fel tudnék dolgozni 🙂 Most épp egy olyan került a kezembe, amin egyhetesen alszik a szopipárnából “eszkábált” babzsákban. Amikor még kicsi volt, kifejezetten szerette, szerintem kb hasonló lehetett neki, mint nekem a régi babzsákkanapénk… na az egy fekete lyuk…

Örökké szeretlek

A kissé nyálas cím az emelkedett hangulatom tükrözi 😀 Tegnap lett 5 hónapos Csongi, ami szinte hihetetlen, hisz most született… tudom, nagyjából ezt fogom érezni majd akkor is, amikor iskolába megy, leérettségizik vagy épp megnősül, de most még ezekre gondolni sem akarok. 😀 Szóval 5 hónapja, ennek a fotónak a készültekor baromi fáradtan, de nagyon…

Család született

Amikor megláttam az e havi moodboardot, először a fejemet vertem a falba (tengerpartos – barna-kék oldalt csináltam kb két nappal előtte, ide pont passzolt volna), aztán örülni kezdtem neki. Üde, nyári színek és család – pont nekem való! Még mindig szokom, hogy már saját családom, gyerekem van, hogy anya lettem, és úgy mindent, ami ezzel…