Me & Mini Me retró stílusban

Amikor év elején kitaláltuk hogy milyen stílusok legyenek hónapról-hónapra a kihívás sorozatunkban, a retró láttán enyhe pánik futott át az egész kreatív csapaton. Aztán ez elült, mert a július ugye még messze volt, de aztán múlt hónapban újra felütötte a fejét a pánik. Mit fogunk mi ezzel kezdeni? Aztán Zsani bedobta a Facebook messengeres fotót,…

Vendégalkotónk: Szilágyi Marianna – Marinás oldal

Mintay MARINA papírkollekciót, ahogy megkaptam azonnal rabul ejtett. Szerintem ezzel nem vagyok – leszek egyedül 😉 Tettem félre a retrot, a flamingókat és minden mást, … és pár óra alatt  – szerencsére nagymamás gyerekfelügyeletem is volt ☺  – össze is állt az oldalam. A sok kivágat előkészítésével már elsők között végeztem, és bevallom, megérte, mert…

Travel the World avagy egy utazós album borítója

Nemsokára indulunk Horvátországba nyaralni. Már nagyon be vagyunk sózva, és a gyerekek lelkesedése csak fokozza ezt. Vérbeli scrapbookosként készítettem is előre egy albumot, amibe tervezem majd írni az útinaplónkat és persze majd utólag a fotók is bele kerülnek. Mivel még nem tudom hány fotót szeretnék beletenni, csak a borítót készítettem el. Alapnak egy dobozt használtam,…

Kicsi tündérkém

Tudom-tudom a rusztikus kihívásunknak már vége van, de azért én hozok még egy inspirációt ebben a témában. Kicsi (nagy) lányomról 1-2 hónappal ezelőtt készült ez a fotó. A kép szolíd zöld háttere pont beleillik a rusztikus kihívásunk színpalettájába. Így hát ha ki is futottam az időből, mindenképp el akartam készíteni ezt a vásznat. Mondjuk azt,…

Vendégalkotónk: Szilágyi Marianna – Egy kis kövirózsás mosoly

A rusztikus stílus, igazán közel áll hozzám – kihívás moodbardjának elemeit vizsgálva rájöttem, hogy ez vesz körül a mindennapokban, ehhez a legkönnyebb alkalmazkodnom. Minap a kertben sétálva, a virágokban gyönyörködve észrevettem a szép kis kövirózsákat, amikről most egyből a Mintay Birdsong papírjai jutottak eszembe. Kivágtam, és kicsit „megdolgoztam”, azaz festetem, domborítottam a kövirózsákat. Az indákat…

Vendégalkotónk: Szilágyi Marianna

Nagy öröm ért ismét, hiszen az absztrakt stílusgyakorlatra feltöltött oldalammal megint kiemelt alkotó lettem. Ennek a hónapnak a témája a rusztikus. Én nagyon szeretem a rusztikus, természetes dolgokat, valamint a nagy baráti és családi összejöveteleket, így most nem is vártam a hónap végéig, hanem már most el is készítettem az alábbi oldalamat egy nyugis este…

Légy az aki akarsz

Talán már megszoktátok tőlem, hogy a havi első inspiráncióm nem a saját moodboardunkhoz kötődik, általában egy másik moodboard alapján készítem az alkotásomat. Így történt ez most is, egy olyan moodboard volt az inspiráció, ahol a lila, türkiz és arany színek domináltak. Mintha csak az új Lovely Day kollekcióra öntötték volna, így természetesen ezt a papírkollekciót…

Stílusgyakorlatok – RUSZTIKUS

Új hónap, új kihívás! Az elmúlt hónap vibráló színei után a pasztellszíneké, a letisztult, natúrabb világé a főszerep. (Felfoghatjuk egy kis pihinek a júliusi kihívás előtt) A hónap témája a RUSZTIKUS. A rusztikus stílus jellemzőiről elsősorban a lakberendezésben olvashatunk, de mi scrapbookosok ebből nagyon sok ihletet meríthetünk. Fő ismérvei a tömörfából készült időtálló bútorok, a…

Vendégalkotónk: Kószóné Miskei Andrea

Kószóné Miskei Andrea vagyok, Szegeden élek férjemmel és két örökmozgó, mindenre kíváncsi kisfiammal. A scrapbookot és a mixed mediát kb. 3 éve fedeztem fel teljesen véletlenül. Akkoriban itthon voltam a kisebbik fiammal és nagyon szerettem volna megtanulni dekupázsolni. Webshopokat kerestem a neten, mindenhova kattintgattam és egyszer csak azt vettem észre, hogy megállás nélkül minialbumok és…

Hűséges társak

Sziasztok! “Az ember legjobb barátja”, “Hűséges társ” és hasonló jellemzőket lehet olvasni, hallani az ember 4 lábú barátjáról a kutyákról. És hát ez így is van, ezért ők is megérdemelnek egy-egy scrapbook oldalt. A kép nem mai, Junior (amstaff) még igen csak kölyök volt itt, Dany (spániel) pedig mit sem változott azóta, még mindig kölyök…

STÍLUSGYAKORLATOK – ABSZTRAKT

Új hónap, új kihívás! Az elmúlt hónapokban volt habos-babos virágos csajos és vagány, pasis stílusgyakorlat is, most azonban elrugaszkodunk a valóságtól és formabontóak leszünk. Izgi ugye? A hónap témája az ABSZTRAKT. Az absztrakt művészet vagy nonfiguratív művészet jellemzői – elsősorban a festészetben, szobrászatban és iparművészetben – a geometriai formák, a színek és hasonló (képi) eszközök…