Közeleg a nagy nap, amit szerintem az év minden napján lehet(ne) ám ünnepelni. Akár ajándékba, akár magunknak; az anyáknapi élmények megörökítése végett számos ajándék készül ilyenkor. Én is készülök a gyerekekkel, de most egy kicsit magamnak alkottam.
Vászonra készítettem a mostani alkotásomat. De akár ugyanezt el lehetne készíteni pl vászon borítású albumborítóra is, vagy rétegelt lemezre, esetleg woodouts alapra is. Vászon előnye, hogy a hátuljába simán elrejthető egy album is akár mágneses vagy szalagos megoldással.
A vásznat gessoval lealapoztam, vízfestékkel megfuttattam, majd AALL&Create 38-as téglafal mintájú stenciljével alakítottam. Közepére az én nagy kedvenc keretemet, a Prima Marketinges Petite Round gyanta keretet választottam. Nagyon szeretem, mert finom, csinos, jól kezelhető, festhető és szerintem nagyon mutatós önmagában és kompozícióban is. A keretet is alapoztam, majd színeztem, festettem. Mivel még nincs idei anyáknapi fotó (ugye van még pár nap addig), ezért egy cuki tandis lányka került a központba. Akvarell papírra pecsételtem, vártam, hogy picit száradjon, majd vízfestékkel festettem ki és körbe vágtam. (Fénykép kerülhet majd a keretbe, de szerintem a vászon hátába megy majd az idei albumom és marad a lányka a fókuszban.)
A virágokat és a pillangókat nagyon szeretem, ezért most nagy kedvencem az AB Studio Unexpected készlete. Ennek a készletnek a borítójáról és a kivágó ívről vágtam ki az elemeket (jó sok mesét néztem meg ezalatt a gyerekekkel 😀). Elrendezgettem, majd ragasztottam őket itt-ott sörkartonnal megemelve. Került a virágok közé még néhány pecsételt és kivágott viráglevél, pár darab gyöngy és “kristály”, majd fröcskölés, pecsételés ide-oda és kész. Ja és próbáljátok ki a prima metálos vízfestékjét is, mert csodásan csillogó és nagyon gyönyörű intenzív színei vannak. A fotón nem annyira jön vissza, no de élőben! … szóval csak ajánlani tudom.
Mutatom a képeket:
Felhasznált termékek:
Érdekel a mixed media?
Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!