Amikor jó nyomon jársz!

Csendes májusi délelőtt volt. Csodásan sütött a nap, csicseregtek halkan a madarak és izgatottan készültünk a Botond névnapjának köszöntésére.

Éles, szívszaggató nyávogás szakította meg ezt az idilli csendéletet. Oh, biztos csak a szomszéd, ott mindig vannak kiskutyák, ők is gyakran sírdogálnak… ám ez más volt…. olyan keserves, szomorú, csalódott és talán kétségbeesett is… Botonddal a hang irányába szaladtunk és kerestük, hogy mi lehet a baj, miért nyávog ilyen keservesen egy cica? Talán beszorult? Talán leesett? Talán csak éhes? Vagy talán… és ott volt… ott voltak… ketten.

Aprócskák, ijedtek, de rettenetesen cukik. A szomszéd háza mögött, de nem úgy nézett ki a dolog, hogy erről a szomszéd bármit is tudott volna. Boti az Apjával felkerekedett, hogy megkérdezik, minden rendben van-e és hogy tudnak-e a remegő apróságokról a ház mögött. Jó nyomon jártak. Nem tudtak semmit róluk, csak azt pletykálták, hogy ahhoz a házhoz tartoznak, ahova jobb lenne, ha nem…

Két pillanat nem kellett hozzá s a fiúk felkapták a cicákat, ugyan nem tudták hova, de tudták, hogy onnan el kell vinni őket.

Sokkhatás bevallom őszintén. Házi kedvenc a négy gyermek mellé? Rögtön kettő??? Igazság szerint nem volt idő elbizonytalanodni, azonnal leszaladtak velük az állatorvoshoz. Kaptak tápszert és azt mondta minden rendben velük.

Újra etetés? Újra éjszakázás? Popitörlés és aggodalom? Nem voltam nyugodt, de a gyerekek nagyon lelkesek voltak. Nem tudtuk őket etetni, csak melengettük, szeretgettük. Feltettem fotókat a netre, hogy szerető gazdit keresnek, hátha… S megtörtént a csoda. Viki még aznap telefonon hívott, hogy átvenné az egyiket. Mondtam, hogy nem szakítanám szét őket, mert az biztosan a vesztük lenne. Hm, akkor viszi mindkettőt. Sajnos nem olyan régen veszítette el szeretett kedvencét és a szíve tele volt együttérzéssel, szeretettel.

Szóval Ő akkor jönne, amint lehet. Hol lakunk? Kiderült, és most figyelj!, pontosan pár házzal lejjebb laknak tőlünk az utcában. Pár perc múlva ott voltak és elvitték ezeket a kis csodákat. Azóta is kapjuk róluk a képeket, gyönyörűen cseperednek és én mondom a macsekmennyországban vannak, annyira jó dolguk van.

Az első alkotás, a történetünkhöz kapcsolódik, de nincs köze a kihíváshoz. A korábbi kedvencüket scrappeltem meg ajándékba, emlékül. Woodouts alapot Ciao Bella rizspapírral fedtem, majd ragasztottam csipkét, gyurma díszeket, rétegeztem a fotó alá, virágok és szórók.

A két kis kandúrról és a nap emlékére készült, a kihívás jegyében a képeslap . Igazán csak a színeket figyeltem, hogy szerepeljen mind. Amit még a tábláról vettem, az a trópusi növények 🙂