Kíváncsian vártam, hogy milyen alkotások születnek majd a Sugallatok Matiné e havi kihívására, ami megint nem könnyű (legalábbis nekem), de annál sötétebb és izgalmasabb téma. Jó látni, hogy ugyanabból a megközelítésből milyen sokféleképpen lehet egy alkotást elkészíteni. Arra is mindig rácsodálkozom, pedig számtalanszor tapasztaltam már, hogy még akkor is, ha ugyan azokat az alapanyagokat használjuk, mennyire más alkotások születnek. Ez nagyon izgalmas, és inspiráló. Így most elengedtem azt az érzésemet, hogy „jaj, már valaki megelőzött, én is erről az oldalról akartam közelíteni, akkor most kereshetek más megoldást”, látva, hogy „IZÉ” hányótokat ihletett meg és mégis mindegyik alkotás más, és csodás lett. Szóval engem is (Mannához hasonlóan) Morticia Addams „virág szeretete” inspirált, na és persze a család nem mindennapi otthona, környezete. Bízom benne, hogy sikerült az alkotásommal érzékeltetni mindezt, átmegy amit, közvetíteni szerettem volna.
Találtam egy régi képkeretet, ezt alakítottam át Addams Family-sre. Először mindent lealapoztam fekete gessoval. A keretet átkentem átlátszó repesztő pasztával, ami csodás mikro repedéseket képezett száradást követően. A háttérre felragasztottam, egy tépett háttér papírt a P13 Soulmate készletéből, ami szerintem, egy éjszakai felhős égboltot ábrázol, majd stencileztem grafit pasztával. Nagyon megszerettem ezt a terméket, apró csillogó szemcsék vannak benne, ami csodás csillogást ad a mintának, és könnyű vele dolgozni, jó az állaga. Az AB Stúdió szürke lemez chipboardjára is stencileztem, mögé ragasztottam az AB Stúdió rózsás pausz papírjából egy oda illő darabot, amit persze a végén teljesen eltakartam, majd utána jött rá a fekete gesso. A díszítőelemek is kaptak fekete alapszínt, így a faág, a papír virágok, fa törmelékek, fém kiegészítők. A virágok színezéséhez Ayeda Mist-et használtam. Mikor már minden szép fekete volt, akkor kezdődött a színek felvitele a moodboardnak megfelelően (legalábbis ez volt a terv). Ehhez használtam Impasto és folyékony akril festéket, és sok-sok waxot. Az AB stúdió ablak chipboardja nekem kicsit hozta Addamsék Házának formáját, ezért erre építkeztem. Tim Holtz, fém kerete és egy kevés, lilára festett szizal segítettek a papír kivágatok és virágok elemelésében. A fém keretet nem alapoztam le, csak waxot használtam a színezéséhez. Szintén az AB stúdió kivágóívéből vágtam ki fekete kontúros növényeket, amiket akárcsak Morticia „lefejeztem”. Vágtam le egy-két rózsa fejet is, hogy élethűbb legyek. Rákerült a kompozícióra egy olló is, jelképezve a vágó szerszámot, mellyel a főhősünk kinyírta a csodás rózsákat. Díszítettem még Craft O’Clock rózsalevél kivágatokkal (ezt sajnos már nem találtam a shopban), és rózsa mintás csipkével. A „házuk” mellé „ültettem kedvenc fájukat, amit költözéskor is magukkal vittek, gondolom nagyon fontos volt számukra, és kialakítottam egy temető félét is, hisz ez is egyik eleme a filmnek. A fára felültettem egy varjút, vagy hollót, nem is tudom, valamilyen fekete madarat, ja és persze a telehold sem maradhatott ki. A hold elkészítéséhez egy nagyon régi, neve nincs bélyegzőt használtam, és domborítottam. Végül jöttek a szóródíszek, amik szintén kaptak egy feketés színt, és pacáztam is kicsit.
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Jó alkotást!
Zsuzsi
Felhasznált anyagok