A következő tag (vagyis jelen esetben ajándékkísérő kártya) azon apropóból született, hogy imádok csomagolni. Aki ismeri a korábbi munkásságomat, az tudhatja, hogy nagy általánosságban sok időt szentelek egy-egy ajándék becsomagolásának. Pontosabban: vagy sok időt, vagy semmit 😀 Nálam szinte csak ez a két véglet létezik. Pontosan ezért, idén eldöntöttem, hogy előre (is) dolgozom kicsit. Készítettem egy dobozt (erről majd később) amibe tárolni fogom az elkészült tag-eket és üdvözlőlapokat. Mutatom a dobozba került első darabot:
Az alap egy teljesen sima vastag kraft karton. erre jött egy alkotásból kimaradt papírdarab, amit első körben lekentem átlátszó gessoval. A szélét ollóval “megszaggattam” kissé, majd kisebb-nagyobb kihagyásokkal körbevarrtam (igen. igen… kézzel 😀 ). Ezután jöttek a mistek. Egy sötétebb lila, egy szeder és egy borostyán. Következett egy szép, indás keret chipboard, majd felragasztottam a virágokat és az egyéb díszítőelemeket (órás és pillangós chipboardok). A legvégén egy-két virág szélét csillogóvá tettem ezüst csillámos akrilfestékkel és felragasztottam a lila mica pelyhet is. A legvégén még fröcsköltek kicsit a mistekkel és tadaaaaammm…. Kész is a kártya 🙂