A hétvégi MMM tábor csodás helyszíne, Monor gyönyörű természeti környezete ihletett meg. Aki nem volt velünk és teheti, egyszer látogasson el erre a helyre, biztosan mondhatom nem fog csalódni.
Most egy 12-es oldalt készítettem, amihez a P13 Forest Tea Party készletét és kivágóívét használtam, és hogy „kerek legyen a történet”, a Dusty Attic 30 cm-es szürke lemez leveles koszorúját.
A leveles koszorút festettem kétféle zölddel, kevés rózsaszínnel, valamint különböző waxokkal árnyaltam. Az alapnak választott oldalt átlátszó gessoval alapoztam, széleit öregbítettem és tintáztam, majd mikor már a fejemben megvolt a terv, a szabadon maradó területekre, nagyjából a kompozíció köré stencileztem. Utólag jöttem rá, hogy a bélyegzést is célszerű lett volna ebben a fázisban elvégezni, mert a koszorú felragasztása után ez némileg nehézségbe ütközött, de sebaj, „pont így akartam”. Készítettem néhány, színben a papírkészlettel harmonizáló foamiran virágot, a kivágatok és egyéb díszítő elemek kiválasztása után, következett az építkezés, a rétegek kialakítása. Feliratnak szintén a Dusty Attic egyik szöveges szürke lemez csipijére esett a választásom. Ezt fekete gessoval alapoztam, és ugyanazokkal a waxokkal színeztem, amiket már az alkotás során használtam. Végül a kompozíció körüli részt barna vízfestékkel körbe festettem, és a virágokat kivágatokat fehér gessoval itt-ott átkenegettem.
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/10/poszthoz3-1024x991.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/10/IMG_20211020_201837_edit_40629988843799-1022x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/10/poszthoz2-768x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/10/poszthoz-768x1024.jpg)
Köszönöm, hogy elolvastad!
Zsuzsi
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/07/3176-copy-copy-1-300x300.jpg)
Amiket a készítéshez használtam
Érdekel a mixed media? Gyere és csatlakozz hozzánk!
Facebook csoportunk: kattints ide!
![](https://sugallatok.hu/wp-content/uploads/2016/01/mixed_media_scrapkor_szogletes.jpg)