Sokat törtem a fejem, hogy milyen alkotást hozzak nektek. Gondoltam valami vagánnyal, valami mással, valami nem tőlem megszokottal kellene készülni, ezért egy pasis vászon mellett döntöttem. Hát a végeredményt tekintve, nem sikerült túlságosan elkanyarodnom önmagamtól, ami persze egyáltalán nem baj, hisz ez vagyok én.
Egy 20×20 cm-es kasírozott vászonra dolgoztam. Találtam egy fotót az unokaöcsémről Szabiról, amihez szerintem nagyon jól passzol a Craft o’ Clock Age of Gentlement készlete. Kiválasztottam a háttérhez megfelelő papírt, a széleit öregbítettem, majd fekete tintával színeztem és felragasztottam. Alapoztam átlátszó gessóval, mert még nem tudtam akarok-e festegetni is, végül nem tettem, (a festés még mindig a mumusom). Elterveztem, hogy hol építem fel a kompozíciót, majd stencileztem és bélyegeztem nagyjából köré. A stencilezéshez Vintage Gold Icing paste-t használtam. A fotó és a kivágatok alá egy óraszerkezet szürke karton chipboardot ragasztottam, amit, kétféle embossing porral domborítottam. A fotót legalább három réteg sörkartonnal megemeltem, majd a papír kivágatokkal és fém levelekkel díszítettem. Próbáltam kihagyni a virágokat, mégis csak egy pasis oldalról van szó, de nem sikerült, viszont nagyon visszafogott voltam. 🙂 A vászon jobb alsó és felső sarkában egy félbe vágott karton kivágat keretet helyeztem el, ahogy Fiáth Mónitól tanultam, művészkéssel kicsit levettem a karton vastagságából, ugyanakkor három ponton kis sörkarton darabokkal elemeltem, hogy tudjak kivágatot illetve fém díszt alácsúsztatni. Végül szóró díszekkel, Color Glow festékkel színezett géz darabokkal díszítettem, pacáztam és felkerültek a feliratok.
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150546-blogra-1024x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_145948-blogra-768x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150447-blogra-899x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150510-blogra-778x1024.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150610-blogra-1024x758.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150636-blogra-1024x731.jpg)
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/03/IMG_20210302_150657-blogra-1024x569.jpg)
Köszönöm, hogy elolvastátok!
Zsuzsi
![](https://www.sugallatok.hu/wp-content/uploads/2021/02/3176-copy-copy-1-300x300.jpg)
Felhasznált termékek: